1. túra: OKT 12. szakasz (Dorog -> Piliscsaba)
Vasárnap reggel 8:35-kor érkeztem 3 túratársammal (Fati, Janó, ZSaD) Dorogra. Kis izgalom fogott el minket, hiszen mindannyiunknak ez az első Kéktúra szakasza, így az igazoló füzetünkbe most kerülhet az első pecsét. Vagy pusztán mert vasárnap volt, vagy csak az ünnepnap miatt, de mint ahogy számítottunk rá, pénztár nem volt nyitva, így a forgalmistát vettük célba. Miután tovább engedte a vonatunkat Esztergom felé, készséggel állt rendelkezésünkre, beinvitált minket az irodába, ahol a bélyegző már elő volt készítve. Nekem természetesen sikerült az első pecsétemet fejjel lefelé belenyomni a füzetbe.
Még az állomáson előkerültek az első szendvicsek, és miután sikerült a térképpel is megbarátkoznunk, elindultunk. Az eget teljesen beborították a fenyegető esőfelhők, de a csapadék ekkor még nem érkezett meg. Dorogot elhagyva élvezhettük végre a természet friss levegőjét. Volt is rá szükség az iparvárosi orrfacsaró szagok után. Kesztölcig egy akácost átszelve jutottunk el, fél tíz felé. A falu mintha még teljesen aludt volna, egyetlen emberrel sem találkoztunk. Fel-feltekintettünk néha a Kétágú-hegy szirtjeire, és mivel a térkép a hátizsákban lapult, így csak találgattuk, hogy fel kell-e másznunk ma a csúcsokra, vagy esetleg megússzuk a várhatóan nem kicsit meredek kaptatót. Máskor szívesen felmentem volna oda a kilátás miatt, de most örültem, hogy erre nem került sor, mert a rossz idő miatt úgysem tudtunk volna gyönyörködni a panorámában.
Az utunk a szirtek tövében egy tisztáson át vezetett egy jó darabon, majd ismét a fák között haladhattunk lefelé a Klastrompuszta felé vezető műútig. Itt kapott el egy kisebb zápor minket. Orrunkat lógatva, esőben az aszfalton haladtunk felfelé. Nem kellett kétszer meggondolnunk, mikor dél közeledtével a Tölgyfa büféhez értünk, hogy mitévők legyünk. Beugrottunk egy forró italra majd sejtve, hogy kezdő pecsételők lévén meg fog gyűlni a bajunk a fém bélyegzővel, kértünk a büfében is egy, a település nevével ellátott pecsétet.
A klastrompusztai romoktól nem messze megkerestük a GCKLPU geoládát is. Az eső kezdett alábbhagyni, így szívesen próbálkoztunk a fém bélyegzővel, de sehogysem sikerült vele értékelhető pecsétet nyomnunk. Majd legközelebb. Egy hosszú, lejtős, könnyűnek ígérkező szakasz következett Piliscsévig. Az esőből csak egy minimális szitálás maradt, de a korábbi esőknek köszönhetően a lejtő alján megállt a víz és egy igazi dagonyázás várt ránk.
Miután már nem kívántunk több sarat magunkra pakolni, árkon-bokron keresztül sikerült átmenni a közeli szántóföld szélére, ahol a kék jelzéssel párhuzamosan jutottunk a községbe, nem sokkal 13 óra után. A kirándulás legszebb szakaszain ekkor már túl voltunk, és a nap sem akart előbújni, így egyre jobban szerettünk volna már a vonaton lenni. A maradék pár km-es szakasz elég egyhangú volt.
Piliscsabán szintén a forgalmi irodában kaptuk meg a vasútállomás pecsétjét. A forgalmista biztatására már a 13. szakaszhoz is megelőlegeztük, hogy akkor a vonatról leszállva már ne kelljen ismét zavarnunk őket a munkájukban. Fél óra várakozás után a 14:42-es, Nyugati felé tartó vonatra felpattantunk, így a vártnál hamarabb sikerült hazajutni.
A túra adatai:
Távolság: 18,6 km
Szintkülönbség: +504 m, -402 m
Menetidő: 5:30
Útiköltség: 1005 Ft
Vasárnap reggel 8:35-kor érkeztem 3 túratársammal (Fati, Janó, ZSaD) Dorogra. Kis izgalom fogott el minket, hiszen mindannyiunknak ez az első Kéktúra szakasza, így az igazoló füzetünkbe most kerülhet az első pecsét. Vagy pusztán mert vasárnap volt, vagy csak az ünnepnap miatt, de mint ahogy számítottunk rá, pénztár nem volt nyitva, így a forgalmistát vettük célba. Miután tovább engedte a vonatunkat Esztergom felé, készséggel állt rendelkezésünkre, beinvitált minket az irodába, ahol a bélyegző már elő volt készítve. Nekem természetesen sikerült az első pecsétemet fejjel lefelé belenyomni a füzetbe.
Még az állomáson előkerültek az első szendvicsek, és miután sikerült a térképpel is megbarátkoznunk, elindultunk. Az eget teljesen beborították a fenyegető esőfelhők, de a csapadék ekkor még nem érkezett meg. Dorogot elhagyva élvezhettük végre a természet friss levegőjét. Volt is rá szükség az iparvárosi orrfacsaró szagok után. Kesztölcig egy akácost átszelve jutottunk el, fél tíz felé. A falu mintha még teljesen aludt volna, egyetlen emberrel sem találkoztunk. Fel-feltekintettünk néha a Kétágú-hegy szirtjeire, és mivel a térkép a hátizsákban lapult, így csak találgattuk, hogy fel kell-e másznunk ma a csúcsokra, vagy esetleg megússzuk a várhatóan nem kicsit meredek kaptatót. Máskor szívesen felmentem volna oda a kilátás miatt, de most örültem, hogy erre nem került sor, mert a rossz idő miatt úgysem tudtunk volna gyönyörködni a panorámában.
Az utunk a szirtek tövében egy tisztáson át vezetett egy jó darabon, majd ismét a fák között haladhattunk lefelé a Klastrompuszta felé vezető műútig. Itt kapott el egy kisebb zápor minket. Orrunkat lógatva, esőben az aszfalton haladtunk felfelé. Nem kellett kétszer meggondolnunk, mikor dél közeledtével a Tölgyfa büféhez értünk, hogy mitévők legyünk. Beugrottunk egy forró italra majd sejtve, hogy kezdő pecsételők lévén meg fog gyűlni a bajunk a fém bélyegzővel, kértünk a büfében is egy, a település nevével ellátott pecsétet.
A klastrompusztai romoktól nem messze megkerestük a GCKLPU geoládát is. Az eső kezdett alábbhagyni, így szívesen próbálkoztunk a fém bélyegzővel, de sehogysem sikerült vele értékelhető pecsétet nyomnunk. Majd legközelebb. Egy hosszú, lejtős, könnyűnek ígérkező szakasz következett Piliscsévig. Az esőből csak egy minimális szitálás maradt, de a korábbi esőknek köszönhetően a lejtő alján megállt a víz és egy igazi dagonyázás várt ránk.
Miután már nem kívántunk több sarat magunkra pakolni, árkon-bokron keresztül sikerült átmenni a közeli szántóföld szélére, ahol a kék jelzéssel párhuzamosan jutottunk a községbe, nem sokkal 13 óra után. A kirándulás legszebb szakaszain ekkor már túl voltunk, és a nap sem akart előbújni, így egyre jobban szerettünk volna már a vonaton lenni. A maradék pár km-es szakasz elég egyhangú volt.
Piliscsabán szintén a forgalmi irodában kaptuk meg a vasútállomás pecsétjét. A forgalmista biztatására már a 13. szakaszhoz is megelőlegeztük, hogy akkor a vonatról leszállva már ne kelljen ismét zavarnunk őket a munkájukban. Fél óra várakozás után a 14:42-es, Nyugati felé tartó vonatra felpattantunk, így a vártnál hamarabb sikerült hazajutni.
A túra adatai:
Távolság: 18,6 km
Szintkülönbség: +504 m, -402 m
Menetidő: 5:30
Útiköltség: 1005 Ft
