Megfogyva bár, de törve nem

20. túra: OKT 21-22. szakasz (Vörösmarty th. -> Szarvaskő)

Régen volt, tán igaz sem volt, de májusban a Bayern megnyerte a BL-t. Akkor vált biztossá, hogy az ország csúcsát érintő túrára többen fogunk nekivágni, mint a túráink javának. Sanya tette azt a meggondolatlan kijelentést, hogy ha a csúcsra jut a csapata, akkor Ő is velünk tart az ország csúcsára. De mások fantáziáját is megmozgatta, hogy jó lenne az ország "élére" állni.

Majdnem heten, de csak hatan (Ildi, Sanya, MZ, Bence, ZSaD és én) találkoztunk szombat hajnali 6-kor a Stadionok állomáson, ahonnan gyöngyösi átszállással jutottunk el Mátraházára. A busz tartott egy 15 perces szünetet, ami alatt a többség el is döntötte, hogy ők szívesen megvárnak minket váróban, míg mi ZSaDdal felérünk ide a Vörösmarty turistaháztól. Fél óra alatt vissza is értünk a többiekhez a frissen begyüjtött pecséttel együtt. A buszállomás várójában már nyomtuk is a második lenyomatot a füzetünkbe. Ezután nem sokkal 9 előtt nekivágtunk a Kékes megmászásának.

Az utunk a sípályán vezetett felfelé. Meredek volt, és hosszú. Erős tempót tartottunk, mert mindenkinek még sok ereje volt, de lehet jobb lett volna, ha lassabban haladunk, mert így nagyon sokat kivett a csapatból az emelkedő. A kilátó már nyitva volt, fel is mentünk körbenézni. Ittunk egy forró teát, majd a kissé hosszúra sikeredett pihenő végén pecsételtünk a szemben lévő éteremben. Még 20 km hátra volt, és volt is rá kb. 6 óránk naplementéig. Bőven elégnek tűnt.

Jó kedélyűen ereszkedtünk lefelé, néhány rövidebb pihenőt beiktatva. 2 óra alatt tettük meg a majdnem csak lejtőből álló 6 km-es szakaszt. Rögtön sejtettem, ez így nem lesz jó, de gyorsítani esélyünk sem volt, mert volt akinek az emelkedőn felfelé menet fájt a lába, volt akinek meg lejtmenetben. Azért amennyire lehetett próbáltuk rövidebbre fogni a pihenőket.

Az utunk mint egy hullámvasút folytatódott tovább, egymást követték a lejtők és emelkedők. Némelyik meglepően meredek volt. Az idő enyhén felhős volt, de a hőfokra egy szavunk sem lehetett, kellemes 10 fok körüli hőmérséklet volt. A sok kisebb-nagyobb emelkedő mindig megjutalmazott minket szebbnél szebb kilátással. 15:30 felé az utolsó kilátópontról már láttuk Sirokot, de még hátra volt kb. 7-8 km. Reménykedtünk, hogy legalább az erdős részből kijutunk még sötétedésig. Hát nem így lett. Az utolsó fél órát a zseblámpáink fényében tettük meg. Érdekes volt, ezt is meg kellett tapasztalni egyszer. :)

Mikor kiértünk a műútra tudtuk, hogy most már biztos nem fogunk eltévedni. A cél közelsége ismét meghozta a jókedvünket. Sirok elején kértünk egy kis útbaigazítást, hogy merre van a motel, hogy ne kelljen a sötétben keresgélnünk. 18 óra felé értünk a Sirok Motelbe. Elfoglaltuk a szállásunkat, majd átléptünk a szomszédban lévő Vár Vendéglőbe vacsorázni.

Másnap reggelre a fájdalmak nem enyhültek, így csak ZSaDdal ketten maradtunk a második napi távra. Kikísértük a többieket a buszmegállóba, majd nekivágtunk a jóval könnyebbnek ígérkező szakasznak. A siroki várhoz való kaptatón kellően bemelegedtünk. A vár kapott egy új jegypénztárt, ami persze zárva volt, de szerencsére ki lehetett kerülni a zárt kaput, így tovább tudtunk menni a kék jelzésen. Nagy köd volt, meg persze a térdemben is benne volt még az előző napi 1500-as szintcsökkenés, ezért a várba nem mentünk be. A Barát és Apáca szikláktól semmit sem lehetett látni Sirokból, olyan nagy volt a köd.

Kis csapadék is lehetett a napokban, mert rengeteg vadnyomot láttunk előttünk az úton. Reménykedünk, hátha a Somlyóvárhoz hasonlóan látni fogunk pár vadon élő jószágot, de sajnos nem így lett. A Rozsnakpusztai erdészháznál megejtettük a kötelezőt, majd 2 perc pihenőt követve mentünk tovább. Kb. másfél kilométer hosszan műúton kellett haladnunk, amikor egy kedves hely felajánlotta, hogy elvisz minket szívesen. Köszöntük a lehetőséget, de mondtuk, hogy pár méter és ismét az erdőben folytatjuk az utunkat. A műútról letérve hosszan elnyújtottan emelkedett az utunk. A domb tetejéhez közeledve hatalmas vértócsa volt a földön. Gondoltuk egy szarvast lőhettek ki. Messze a távolban pár embert is láttunk és csak reméltük, hogy semmi illegális tevékenységben nem fogjuk őket megzavarni. Mire odaértünk láttuk, hogy csak valami erdőmunkások tereprendezést végeztek a fakivágás után. 

Ránéztünk az órára, majd a térképre, és meglepődve láttuk, hogy kicsivel kevesebb mint 4 óra alatt teljesítjük ezt a szakaszt. Szarvaskőn a buszmegállóhoz közeli vendéglőben megebédeltünk, majd egri átszállással 16 órára felértünk Budapestre.

Távolság: 43,4 km 
Szintkülönbség: +1524 m, -1955 m
Menetidő: kb. 13:30
Útiköltség: 4690 Ft
Szállásköltség: 2300 Ft 

Tanya a Bakonyban

19. túra: OKT 7-8. szakasz (Nagyvázsony -> Bakonybél)
 
Gyönyörű szép októberi idő volt a hétvégén, így botorság lett volna otthon maradni. Végre egy kirándulás ismét, ahova a népligeti buszállomásról indul a járat. A bakonyi túrának 3-an vágtunk neki, ZSaD, Bence és én. Veszprémi átszállással jutottunk el Nagyvázsonyra, ahol a busz két bolt között tett le minket, így még volt lehetősége mindenkinek, hogy feltöltse a pakkját útravalóval.

Kezdésként megnéztük a Kinizsi tornyot is, elvégre nagyon ráértünk, mert 18 óra előtt nem igen akartunk volna Városlődre érni az aznapi rali verseny miatt. A jegypénztárban kapható a kéktúrás pecsét is. A torony jó állapotban van, és érdemes felmenni a tetejére is. Az egyes szinteken régi tárgyak vannak kiállítva, plusz van még pár makett és terepasztal, amin különböző épületek, illetve hadszínterek láthatók. A Torony tetejéről barátkozni kezdtünk a Kab-heggyel.

11 óra felé már elkezdtük lopni a magasságot szép lassan. Egyenletes enyhe emelkedőn haladtunk felfelé, csak én fékeztem a csapatot az állandó kökény kóstolgatás miatt. Az út ezen szakasza kicsit monoton volt, de nem a táj miatt, hanem mert néha akár egy kilométer hosszan sem volt egyetlen kanyar sem. Ahogy közeledtünk a hegy csúcsához egyre meredekebbé vált az utunk. Mikor már azt hittük, hogy mindjárt fent vagyunk, akkor egy éles kanyarral balra fordultunk. Átmásztunk a kerítésen, majd egy másik kis túrázó csoporttal haladtunk együtt egy rövid ideig. Kiderült, hogy egy az úti célunk ma is, és holnap is, sőt még a szállásunk is ugyanott lesz az Iglauer parkban. Miután újabb létramászás után kijutottunk az elkerített részről, jobbra fordulva megkezdtük a csúcstámadást. Nem volt könnyű, nagyon meredek volt.

A csúcson a hírnevét meghazudtoló enyhe szélmozgás volt csak. A kilátás gyönyörű volt. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk és kevésbé párás az idő, akkor még jobban láthattuk volna a magyar tengert. A hegyről lefelé haladva az erdészháznál pecsételtünk. A hosszú egyenes szakaszokat továbbra sem sikerült magunk mögött hagyni. Úrkúton a Kéktúra vendéglőben ettünk melegszendvicset. Az említett túratársaink rutinosan előre rendeltek rántott húsokat, így mire ők befutottak, már kész meleg étel várta őket. Mindig tanul valamit az ember :)

 Az úrkúti őskarszt nem volt valami túl nagy, viszont annál szebb volt. Érdemes lelépcsőzni az aljára is. Az út Városlődig nem volt túl emlékezetes, leszámítva a mézédes szedret az egyik 500 méteres szakaszon. Emiatt is talán de már 17 óra közeledtével elértük a rali útvonalát, ami az előzetes tájékoztatás szerint le lett volna zárva. Gondoltuk, hogy majd nézzük a rali utolsó óráját, vagy beülünk valami büfébe, elvégre a start helynél csak van valami kosztolási lehetőség a versenyzők számára. Kicsit meglepődve tapasztaltuk, hogy az utolsó pár kocsit épp akkor tették fel az utánfutóra. Mondtuk sebaj, biztos hamarabb végeztek. A vasútállomáson készségesen adta a forgalmista a pecsétet.

Délután 17:40-re már a szálláson voltunk ahol ott várt minket az előfűtött faház. A szálláson ZSaD utánanézett a napi híreknek, ahol címlapon találta a Városlődi ralit egy tragikus baleset miatt. Emiatt fújták le a ralit idő előtt. Gyors tisztálkodás után lesétáltunk a faluba egy sörre. Az ivó messzebb volt mint gondoltuk, de a templom torony ismét irányt mutatott. A központban lévő művelődési háznak a büféje lett az esti programunk.

Másnap reggel 7-kor ébredtünk frissen és fitten. Na jó, Bence kevésbé fitten. Fél 8 felé elindultunk. Reggelit vásároltunk a boltban, ahol a másik csoporttal ismét összetalálkoztunk, majd kis kitérőt tettünk a főúton lévő buszmegálló felé, mert Bence térde nem akart bemelegedni. Mire elértük a megállót, már más volt a helyzet, és ő is örömmel velünk tartott. Az idő hasonlóan szép volt, mint az előző nap.

Nem messze Városlődtől a kék jelzés útvonalát megvette valaki, és bekerítette. Villanypásztornak kinéző kerítés alatt katonák módjára gurultunk át. Hosszan haladtunk az elkerített részen belül, majd leereszkedtünk egy patakvölgybe. Nemsokkal később az utunk egy jódarabon egy régi bányavasút töltésén vezetett.

Németbánya felé félúton egy tisztáson megreggeliztünk, és pihentünk egyet, mert hazafelé csak 15:44-kor megy közvetlen járat. Így is nagyon hamar, már 11 előtt Németbányán voltunk. A falunak csak a szélét érintettük a pecsételés miatt. Az utunk ismét emelkedőbe csapott át. Egy utolsó erőfeszítés és utána már csak lejtős séta, biztattuk magunkat. Felérve a hegyre a talaj átváltott aszfaltútra, amit most csak kicsit bántam, mert most a talpam nem fájt a kemény talajon úgy mint máskor szokott. Az utolsó kb. 6 kilométert aszfalton kellett megtenni Bakonybélig. A település határában egy padon rendbe szedtük magunkat, és örömmel konstatáltuk, hogy még több mint két és fél óránk van a busz indulásáig. Betértünk a Vadszőlő étterembe és a mérsékelt áraknak köszönhetően bőségesen megebédeltünk.

Szerencsénkre 2 busz jött egy időben, így nem volt gond a férőhellyel, viszont a közvetlen járaton eltöltött bő 3 óra jobban lefárasztott mint a 2 napi gyaloglás. 19 óra felé értünk fel a Budapestre.

Távolság: 45,5 km 
Szintkülönbség: +995 m, -981 m
Menetidő: kb. 13:15
Útiköltség: 5185 Ft
Szállásköltség: 2600 Ft

Amikor 1 nap már nem elég

18. túra: OKT 23. szakasz (Szarvaskő -> Putnok)
 
Hát eljutottunk idáig is. Az egy napos kirándulásokkal a továbbhaladás már túlzottan nehézkes lenne, ezért most először egy egész hétvégét felölelő kirándulást terveztünk. Mint utóbb kiderült talán egy kicsit erős választás volt ez így elsőre, de utólag minden emlék megszépül :)

Szombat reggel 6-kor találkoztunk ZSaDdal ismét a Stadionok buszállomáson, ahonnan közvetlen járat indult Szarvaskőre. Pár perccel 8:30 után már ott voltunk. Fontos volt a korai érkezés, hisz több mint 30 km várt ránk az első nap. Szarvaskő egy igazán szép hely, de nekünk indulnunk kellett. A vasútállomáson pecsételtünk gyorsan, majd 10 perccel később jó 80 méterről néztünk le a völgyben megbúvó falura.

Nagyon szép, rövidnadrágos idő volt. A napsütötte hegyoldalon a már ilyen korán is érezhető volt a nap ereje. Félúton a Telekessy Vendégház felé egy kápolnánál tartottuk meg első pihenőnket. Megreggeliztünk majd háromnegyed órával később már a vendégháznál pecsételtünk. 12 óra közeledtével már a bélapátfalvi Nagyboldogasszony templomot jártuk körbe.

Kezdtünk megszomjazni a melegben, de ha már innánk egy sört, akkor ebédelni sem lenne rossz. Bélapátfalván az állomáson pecsételtünk, majd a horgásztó felé folytattunk utunkat. A tó partján álló kis vendéglőben ettünk egy savanyú malaclevest, amit többen dicsértek előttünk a Teljesítménytúrázó Társaság honlapján. Ez nem volt túl jó ötlet, hiszen a következő órában 450 métert kellett felfelé mennünk. Meg is szenvedtünk az emelkedővel. A kaptatón néha keresni kellett a jelzéseket, de az előttünk haladó kéktúrás sorstárs sokat segített nekünk a helyes irány meglelésében.

Felérve 800 méterre gyönyörű kilátás tárul elénk Felsőtárkány irányába. Rövid pihenő után tovább indultunk a Cserepeskői-barlang felé. A terep viszonylag hosszan kellemetlenül sziklás volt. A barlang nem kis meglepetést okozott, tudniillik "kulcsos" házként is üzemel. Van benne egy vaskályha kéménykivezetéssel, valamint egy 2-személyes matrac, és még ajtaja is van. Ekkorra már igencsak megfáradtunk, és nem örültünk, hogy még 10 km hátra van a napi távból.

Ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy jó dolog ez a geoládázás, de lehet nem kéne erőltetni a hosszabb túrákon. Szarvaskőn a virtuális ládát nem találtuk, bár nem is szántunk rá sok időt, Bélapátfalván nem volt kedvem a bokrok közé bemászni, míg a Tar-kőnél meg már minden bajom volt, és inkább már a szálláson lettem volna. A maradék kilométereket is letudtuk, majd 18:30-ra már Bánkúton voltunk a Sícentrumnál. Lepakoltunk és tusoltunk, de a kilátó meglátogatását inkább reggelre toltuk el. Vacsorára sült kolbászt és melegszendvicset ettünk, valamint leadhattuk a rendelést a reggelire, hogy arra másnap ne kelljen várni.

Másnap reggel 6-kor keltünk, és 6:30-kor már a kilátóban álltunk. A reggelink a kérésünknek megfelelően 7-re már készen volt, így már 7:15-kor úton voltunk Putnok felé. Az első 7 kilométer alatt átlagosan 10%-os lejtőnk volt, jól is haladtunk, Másfél óra múltán már Mályinkán voltunk. A pecsét ott volt az ivóban, ahol 170 Ft a pohár Kőbányai :).

Mályinkáról egy hosszú aszfaltút vitt át Dédéstapolcsányra, ami egy nagyon hosszú település. A víztározóhoz közeledve már reménykedtünk, hogy előbb-utóbb puhább talajon folytatódik a kék jelzés, de Upponyig nem örülhettünk. A víztározót birtokba vették a horgászok, valamint a napos jó idő miatt egyesek napoztak. Mi egy padon megpihentünk, és megtízóraiztunk. 

Uppony egy elég szellős község. Említésre méltó a rengeteg szilvafa és egy domboldal, ami televolt pincével. Ekkor tájt kezdett egyre melegebb lenni. És mikor máskor, ilyenkor mindig előttünk tornyosul egy 100 méteres emelkedő amin egy csepp árnyék sincs. Utólag láttam, hogy a nyakam is leéget. 

Az óránkra nézve már majdnem elhittük, hogy a 12:30-as vonatot is elcsíphetjük, de ahhoz kb. 1 órát kocogni kellett volna. Az utolsó pár kilométert ismét aszfaltúton kellett megtenni. Végül 13 órára értünk be Putnokra. Volt másfél óránk a vonatig, amit a szemközti vendéglőnek nevezett kocsmában töltöttünk el. A Kazincbarcikai és a Miskolci átszállás is zökkenőmentes volt így 17:30-ra felérünk Budapestre.
Tanulságként levonható, hogy az első napi 1600 méternyi szintemelkedés kicsit erős egy nyár utáni szezonnyitó kirándulásnak.

Távolság: 57,3 km 
Szintkülönbség: +2085 m, -2164 m
Menetidő: kb. 15:45
Útiköltség: 8225 Ft
Szállásköltség: 3600 Ft 

Május végi didergés

17. túra: OKT 20. szakasz (Mátraverebély -> Vörösmarty th.) 

A 6:40-es busszal ZSaDdal indultunk a Stadionoktól, így 8:00-ra már ott is voltunk Mátraverebélyen. A vasúti megállóhelyet hamar megtaláltuk. Tudtuk, hogy utunk innen folyamatosan emelkedni fog Galyatetőig, ezért komótos tempóban indultunk el a lábszárközépig érő fűben.

Az utunk elején több gombász is érdeklődött, hogy gombát láttunk-e, de sajnos mi nem figyeltük ilyen részletességgel a talajt. Félúton felfelé volt egy remek kilátó pont. A fák közé visszaérve ismét sok csiripelő madarat hallottunk. Ahogy teltek múltak a percek, egyre inkább az volt az érzésünk, hogy egy hatalmas madárházban sétálgatni. Mikor közeledtünk az Ágasvári turistaházhoz, az idő kezdett elromlani. Egyre közelebbről hallottuk a mennydörgést. A turistaházban megpihentünk 20 percre.

Mikor kiléptünk az épületből már nagyon lógott az eső lába, és kb. 5 perccel később már áztunk is rendesen. Csukjában, leszegett fejjel folytattuk az utunkat,  mikor az utolsó pillanatban vettük észre mindketten az előttünk tébláboló foltos szalamandrát. Szerencsére mindketten át tudtuk lépni, mire ő komótosan egy levél alá mászott. Az esőt egy kis jégeső cifrázta. Az idő is nagyon lehűlt.

Mátraszentistvánra érve az esőzés alábbhagyott. Megázva nem volt kedvünk beülni sehova, ezért inkább elkezdtünk felkapaszkodni a csúcsra. Galyatetőt szép fenyves veszi körül. A kilátóból nem láttunk túl messzire a borongós időjárás miatt. A Kilátó vendégházban pecsételtünk, ahol ettünk egy tányér forró levest is. A telefonom teljesen lemerült, ezért az ebédünk ideje alatt feltöltöttem a tulaj jóvoltából.

Sajnos a ruhánk nem száradt meg teljesen, így nagyon fáztam, mikor elindultunk lefelé a hegyről. Olyan hideg volt, hogy a 2 órával korábbi jégeső során hullott jégdara még mindig látszódott a földön. Ahogy Mátraháza felé ereszkedtünk lefelé olykor fel-fel tűnt a Kékestető, a következő szakasz csúcspontja.

A Vörösmarty turistaháznál a buszmegállóban megnéztük, mikor jön a következő busz Budapest felé, és mivel 3 percet írt a menetrend, gyors mérlegelés után megszavaztuk, hogy ez lesz a mai kirándulás végpontja. Fél hatra már Budapesten is voltunk. 

Távolság: 25,7 km 
Szintkülönbség: +1215 m, -755 m
Menetidő: kb. 8:30
Útiköltség: 3060 Ft 

Somlyóvári vadasparkban

16. túra: OKT 11. szakasz (Szárliget -> Koldusszállás)

A strandolós jó idő még várat magára, ezért jobb híján ismét kirándulni indultunk ZSaDdal. Szép napsütéses időben szálltunk vonatra a Déli pályaudvaron, de Bicske felé már láttuk, hogy nem az ország napos oldala felé haladunk. 8:02-kor pontosan érkeztünk Szárligetre, ahol november 17-én végeztünk az előző szakasszal. Gyenge eső esett, a Pecsétünk már megvolt, így gyorsan az erdő felé indultunk, hogy a lombok alatt már ne ázzunk annyira.

Szép zöld volt az erdő, a virágok is nyíltak már az aljnövényzetben. Mire kiértünk a 8101-es útra, az eső is elállt. A kis forgalmú úton néhány csiga kísérelte meg az átjutást. Miután áthaladtunk az M1-es autópálya alatt, szép zöld füvű dombvidéken mentünk tovább. Csendes kis kirándulásnak ígérkezett a mai, sehol egy kiránduló rajtunk kívül. A talaj nem volt túl sáros, de elég nedves volt ahhoz, hogy nesztelenül tudjunk haladni. Egy szántó mellett mentünk, mikor hirtelen jó 100 méterre egy őz rohant végig a egy 6-8 méterrel fölénk magasodó dombnyergen. Örültünk, hogy végre valami kis izgalom. Ekkor még nem is sejtettük, hogy több vadat látunk majd mint az eddigi összes kirándulás során.

Az eső megint szemerkélni kezdett, de szerencsére kb. 20 perc után el is állt. A tavakat elhagyva megkezdtük az emelkedést a Somlyóra. A magas nedves fűtől hamar beázott a cipőnk, de ez sem szegte kedvünket. Egy bekerített irtáson át vitt az utunk, ahol én fényképezgetni kezdtem, mikor ZSaDnak befutott egy telefonhívás. A szokatlan zajra egy szarvas fedte fel magát tőlünk mintegy 50 méterre a kerítés külső oldalán. Nagyon sűrű volt a növényzet, ezért csak a kerítés mellett tudott menekülni, de nagyon megijedt a pára, és majdnem átszakította a drótkerítést a nagy igyekezetében. Végül sikerült neki gyorsan eltűnnie.
A nagy izgalmak után kissé könnyebb terepen mentünk tovább, majd kb. 20 percnyire a Somlyóvári turistaháztól nagyon puha csúszós sáros emelkedőn bénáztunk felfelé, meg megpihenve néha. Az egyik ilyen pár másodperces pihenőnél balra egy őzike tűnt tova a fák között, majd pár méterrel tovább jobbra 2 szarvas bújt be a fák közé, amint észrevettük őket.

Innentől már szinte némán, csak jelekkel kommunikálva mentünk tovább, bekapcsolt fényképezővel a kezembe. Nem kellett sokat mennünk, mikor az egyik kanyar közepén egy muflon tehén állt. Észere vett minket, de széljárás nekünk kedvezett. Egyikünk sem mozdult majd egy percig, mikor kiderült a hosszú kivárásának az oka. Még egy másik tehén és egy borjú volt ott a közelében, csak mi a kanyartól nem láthattuk. Egyik pillanatról a másikra úgy döntöttek, tovább állnak. Újabb 20 méter után megláttuk a családfőt is tőlünk jobbra a fák között. Vele is farkasszemet néztünk bő fél percig.

Na, innentől kezdve különösen lassan haladtunk, és minden farönkre ráfókuszáltunk, hátha megmozdul, de nem. Már majdnem a turistaháznál voltunk, mikor egy 3 fős kis szarvascsorda tűnt fel messze a fák között. A széljárás változhatott, mert messziről kiszúrtak minket, és távozóra fogták.
A pecsételőhelynél megpihentünk 10 percre, majd felnéztünk a csúcsra is. Sajnos több állattal már nem találkoztunk, de így is fontolgatom, hogy visszatérjünk majd valamikor vadnézőbe.
Az utunk lefelé elég eseménytelenül telt. főleg a Somlyón megélt izgalmakhoz képest. Tornyópusztát érintve átszeltük a Tarjáni utat, majd Koldusszállásra érkeztünk. Anyukám gyorsan átvitt minket a Felsőgallai állomásra, így 13:50-kor már Budapest felé ültünk a vonaton.

Távolság: 19,1 km 
Szintkülönbség: +457 m, -478 m
Menetidő: kb. 6:00
Útiköltség: 2420 Ft 

Az áprilisi hó mit ér?

15. túra: OKT 17. szakasz (Kóspallag -> Nógrád)

Ha a májusi eső aranyat ér, gondolom akkor az áprilisi hó is biztos jó valamire. Egyre biztosan, ha hó van, akkor nincs sár, legalábbis nem a hófödte szakaszon. Ismét a Nyugatiból indultunk útnak ZSaDDal Kismarosra, ahol negyed órát várva felpattantunk a Kóspallagi buszra. Vasárnaponként a busz felmegy egészen a Kisinóci turistaházig, de mi a legutóbb csak Kóspallagig jutottunk, ezért a templomnál véget ért a buszos utunk. Itt csatlakozott hozzánk Zsófi és JeRRy, kik utoljára tavaly tavasszal kísértek minket utunkon a Cserhát dombjain.

Az idő az elmúlt napokhoz képest elég meleg, szélcsendes volt, ezért a kabátjainktól hamar megszabadultunk, mert sok szintemelkedés várt ránk a kirándulás első harmadában. Nagy lendülettel indultunk a turistaház felé, így majdnem kihagytuk a GCKOSP ládát. A fák közé bújva egy jól megtermett nyúl nyugalmát zavartuk meg, mire ő gyorsan kereket oldott. A láda hamar meglett, ezzel letudva az aznapi geocache-ingelést, mivel a többi útba eső láda már 2 és fél éve áldozatul esett egy korábbi kirándulásunk során.

Az utunk meglepetésre lefelé folytatódott tovább, sebaj legalább majd többet kell felfelé menni. Az elmúlt időszak nagy csapadék mennyiségének köszönhetően minden patakban volt bőven víz, sőt néha kicsivel több is... Az első nehézséget a Ló-hegyi patak átkelése okozta, de kisebb tanakodás után találtunk egy keskenyebb részt, ahol sikerült átugranunk a hideg vizű patak felett. A Kisinóci turistaházban rápihentünk a ránk váró emelkedőre és pecsételtünk a füzetünkbe. Az utunk következő pár kilométere maga volt a háború a sárral. Ahogy mentünk felfelé egyre mélyebb sár volt az utunk. Nem győztük a kerülő utak keresését, aszúrós bokrok kerülgetését. A tempónk elég lassú volt, így az emelkedő nem okozott túl nagy terhet.

Ahogy haladtunk felfelé a sarat kezdte felváltani a hó. Nagyon megörültünk neki, hiszen végre normális sebességgel haladhattunk a turistaúton. Meglepetésünkre a hó mértéke minden méterrel növekedett. Azt sejtettük, hogy fent a hegyen lesz valamennyi hó, hiszen még nem volt igazán meleg idő az utolsó havazások óta, de ami fent a hegyen várt ránk az minden képzeletünket felülmúlta. Helyenként kb. 20-40 cm  hó volt, amihez a tavaszi túracipő korántsem volt megfelelő ruházat.

A Nagy-Hideg hegyi turistaház továbbra is a kedvenc vendéglőim közé tartozik, mert mint legutóbbi ittjártunkkor, most is pár percen belül megkaptuk a nagy tár forró levesünket. Tartottunk egy jó félórás pihenőt, mert ugyan a Csóványos csak 46 méterrel magasabb, de addig még 100 métert lefelé is megyünk, meg ott sem lesz kisebb a hó vastagsága. A turistaházból kilépve örömmel tapasztaltuk, hogy a köd feloszlott, de amint felértünk a Börzsöny csúcsára, már ismét nem láttunk túlzottan messzire, így a kilátóba nem mentünk fel.

Csóványosról lefelé indulva a Foltán keresztig nagyon fárasztó volt az út, mert a mély hó sokszor beszakadt a lábunk alatt. A kereszttől még egy ideig havas volt a terep, majd hirtelen ismét a sártengerben haladtunk tovább. Ekkor már jóval kevésbé törődtünk a sár kikerülésével, mint utóbb kiderült nem is lett volna értelme, mert volt jó pár olyan terület, amit nem lehetett kikerülni.

A Szén-patakhoz érve ismét megtorpantunk átkelő híján. Mindössze egy farönk hevert keresztben a patak medrében, de tartottunk attól, hogy fáradt végtagjaink meginognak, és a végén a patakba esve találjuk magunkat. ZSaD egy sekélyebb részen egy lábbal érintve a vizet szökkent át a túlpartra, míg mi JeRRy remek ötletét követve megfogtunk egy-egy botot, és azzal a patakmederre támaszkodva átsétáltunk a farönkön. Pár kilométerrel később megláttuk végre a Nógrádi várat. Ekkor már azt hittük minden megpróbáltatásnak vége, de pár száz métert megtéve a Fekete-patak állta utunkat. Szerencsére itt is volt keresztben pár vékonyabb faág, ami elbírt minket.

A vasútállomáson a pecsét ki volt készítve, annak ellenére, hogy a vonat nem járt, csak pótló buszok közlekedtek. A pecsételést követően kellemetlen meglepetés ért minket. Az elvira szerint közlekedő 17:46-os pótlóbusz nem létezik, ezért inkább elfogadtuk JeRRy által felajánlott kocsi fuvart Budapest felé.

Távolság: 20,4 km 
Szintkülönbség: +861 m, -968 m
Menetidő: kb. 6:30
Útiköltség: 1240 Ft (visszaút kocsival)

Ködös kaland Kóspallag felé

14. túra: OKT 17. szakasz (Nagymaros -> Kóspallag) 

Korán keltünk, de napfelkeltét nem láthattuk. Nem csak azért nem, annál azért később ébredtünk, hanem mert ismét leszállt a köd Budapestre és a Börzsönyre is. 8 órakor már Nagymaroson lépdeltünk (ZSaD, MZ és én) lassan felfelé egy macskaköves utcácskában, mikor kaptunk némi biztató szavakat egy helyi öregúrtól, hogy csak feloszlik majd a köd mire felérünk a tetőre. Nem is siettünk.

Másfél óra múltán fent voltunk a Hegyes-tetőn lévő kilátónál. A ködbe borult erdő persze jól nézett ki, de most ez nem kárpótolt az elmaradt kilátásért, hiszen innen Duna legszebb szakaszára nézhettünk volna le. A GChegy geoláda felkeresése után megreggeliztünk, és elindultunk lefelé. A meredek északi lejtőn apróbb hófoltok is megmaradtak. Az utunk eléggé eseménytelen volt. Köd mindenfelé, amin a szélcsend nem segített. Kövesmezőn a rét széléig sem lehetett látni, de ez persze nem volt akadálya a GCkome láda megtalálásának.

Fél 12-re értük el a Törökmezei turistaházat, ahol megpihentünk 20 percre és pecsételtünk. A Malom-völgyi patakban szépen csordogált a víz. A GCTKTO láda szinte azonnal meglett. Megnéztük a tavat is, majd folytattuk utunkat Kóspallag felé. Idő közben az idő kitisztult, a szél feltámadt, de a kilátópontoktól már messze jártunk. A falu határában volt egy kellemes kis pihenő, ahol megettük az uzsonnánkat, majd a Tiffany büfében vártuk meg a buszunk indulását.

Távolság: 18,3 km 
Szintkülönbség: +710 m, -497 m
Menetidő: kb. 5:45
Útiköltség: 2200 Ft