Tanya a Bakonyban

19. túra: OKT 7-8. szakasz (Nagyvázsony -> Bakonybél)
 
Gyönyörű szép októberi idő volt a hétvégén, így botorság lett volna otthon maradni. Végre egy kirándulás ismét, ahova a népligeti buszállomásról indul a járat. A bakonyi túrának 3-an vágtunk neki, ZSaD, Bence és én. Veszprémi átszállással jutottunk el Nagyvázsonyra, ahol a busz két bolt között tett le minket, így még volt lehetősége mindenkinek, hogy feltöltse a pakkját útravalóval.

Kezdésként megnéztük a Kinizsi tornyot is, elvégre nagyon ráértünk, mert 18 óra előtt nem igen akartunk volna Városlődre érni az aznapi rali verseny miatt. A jegypénztárban kapható a kéktúrás pecsét is. A torony jó állapotban van, és érdemes felmenni a tetejére is. Az egyes szinteken régi tárgyak vannak kiállítva, plusz van még pár makett és terepasztal, amin különböző épületek, illetve hadszínterek láthatók. A Torony tetejéről barátkozni kezdtünk a Kab-heggyel.

11 óra felé már elkezdtük lopni a magasságot szép lassan. Egyenletes enyhe emelkedőn haladtunk felfelé, csak én fékeztem a csapatot az állandó kökény kóstolgatás miatt. Az út ezen szakasza kicsit monoton volt, de nem a táj miatt, hanem mert néha akár egy kilométer hosszan sem volt egyetlen kanyar sem. Ahogy közeledtünk a hegy csúcsához egyre meredekebbé vált az utunk. Mikor már azt hittük, hogy mindjárt fent vagyunk, akkor egy éles kanyarral balra fordultunk. Átmásztunk a kerítésen, majd egy másik kis túrázó csoporttal haladtunk együtt egy rövid ideig. Kiderült, hogy egy az úti célunk ma is, és holnap is, sőt még a szállásunk is ugyanott lesz az Iglauer parkban. Miután újabb létramászás után kijutottunk az elkerített részről, jobbra fordulva megkezdtük a csúcstámadást. Nem volt könnyű, nagyon meredek volt.

A csúcson a hírnevét meghazudtoló enyhe szélmozgás volt csak. A kilátás gyönyörű volt. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk és kevésbé párás az idő, akkor még jobban láthattuk volna a magyar tengert. A hegyről lefelé haladva az erdészháznál pecsételtünk. A hosszú egyenes szakaszokat továbbra sem sikerült magunk mögött hagyni. Úrkúton a Kéktúra vendéglőben ettünk melegszendvicset. Az említett túratársaink rutinosan előre rendeltek rántott húsokat, így mire ők befutottak, már kész meleg étel várta őket. Mindig tanul valamit az ember :)

 Az úrkúti őskarszt nem volt valami túl nagy, viszont annál szebb volt. Érdemes lelépcsőzni az aljára is. Az út Városlődig nem volt túl emlékezetes, leszámítva a mézédes szedret az egyik 500 méteres szakaszon. Emiatt is talán de már 17 óra közeledtével elértük a rali útvonalát, ami az előzetes tájékoztatás szerint le lett volna zárva. Gondoltuk, hogy majd nézzük a rali utolsó óráját, vagy beülünk valami büfébe, elvégre a start helynél csak van valami kosztolási lehetőség a versenyzők számára. Kicsit meglepődve tapasztaltuk, hogy az utolsó pár kocsit épp akkor tették fel az utánfutóra. Mondtuk sebaj, biztos hamarabb végeztek. A vasútállomáson készségesen adta a forgalmista a pecsétet.

Délután 17:40-re már a szálláson voltunk ahol ott várt minket az előfűtött faház. A szálláson ZSaD utánanézett a napi híreknek, ahol címlapon találta a Városlődi ralit egy tragikus baleset miatt. Emiatt fújták le a ralit idő előtt. Gyors tisztálkodás után lesétáltunk a faluba egy sörre. Az ivó messzebb volt mint gondoltuk, de a templom torony ismét irányt mutatott. A központban lévő művelődési háznak a büféje lett az esti programunk.

Másnap reggel 7-kor ébredtünk frissen és fitten. Na jó, Bence kevésbé fitten. Fél 8 felé elindultunk. Reggelit vásároltunk a boltban, ahol a másik csoporttal ismét összetalálkoztunk, majd kis kitérőt tettünk a főúton lévő buszmegálló felé, mert Bence térde nem akart bemelegedni. Mire elértük a megállót, már más volt a helyzet, és ő is örömmel velünk tartott. Az idő hasonlóan szép volt, mint az előző nap.

Nem messze Városlődtől a kék jelzés útvonalát megvette valaki, és bekerítette. Villanypásztornak kinéző kerítés alatt katonák módjára gurultunk át. Hosszan haladtunk az elkerített részen belül, majd leereszkedtünk egy patakvölgybe. Nemsokkal később az utunk egy jódarabon egy régi bányavasút töltésén vezetett.

Németbánya felé félúton egy tisztáson megreggeliztünk, és pihentünk egyet, mert hazafelé csak 15:44-kor megy közvetlen járat. Így is nagyon hamar, már 11 előtt Németbányán voltunk. A falunak csak a szélét érintettük a pecsételés miatt. Az utunk ismét emelkedőbe csapott át. Egy utolsó erőfeszítés és utána már csak lejtős séta, biztattuk magunkat. Felérve a hegyre a talaj átváltott aszfaltútra, amit most csak kicsit bántam, mert most a talpam nem fájt a kemény talajon úgy mint máskor szokott. Az utolsó kb. 6 kilométert aszfalton kellett megtenni Bakonybélig. A település határában egy padon rendbe szedtük magunkat, és örömmel konstatáltuk, hogy még több mint két és fél óránk van a busz indulásáig. Betértünk a Vadszőlő étterembe és a mérsékelt áraknak köszönhetően bőségesen megebédeltünk.

Szerencsénkre 2 busz jött egy időben, így nem volt gond a férőhellyel, viszont a közvetlen járaton eltöltött bő 3 óra jobban lefárasztott mint a 2 napi gyaloglás. 19 óra felé értünk fel a Budapestre.

Távolság: 45,5 km 
Szintkülönbség: +995 m, -981 m
Menetidő: kb. 13:15
Útiköltség: 5185 Ft
Szállásköltség: 2600 Ft