Hosszú hétvége

21. túra: Szombathelytől indulva OKT 1. szakasz (Szombathely -> Írott-kő -> Sárvár)

A 3 kétnapos kirándulást követően vettük a bátorságot, hogy megpróbálkozzunk 4 napnyi gyaloglással. Már előre tartottunk a 3. naptól, mert aznapra volt a leghosszabb távolság előjegyezve.

Pénteken reggel a 8:25-ös vonattal indultunk Szombathelyre ZSaDdal, ahova pontosan meg is érkeztünk pár perccel dél előtt. Gondoltuk, fogunk még eleget gyalogolni, ezért átsétáltunk a buszállomásra. Ekkor jutott csak eszünkbe, hogy azért egy pecsét csak jó volna a vasútállomásról hisz a parkerdei büfé az még kb. 2 hétig zárva lesz. A vasútállomáson a hölgy még nem nagyon látott kéktúrás füzetet, de azért kaptunk tőle pecsétet az átadó ablakon átpréselt igazoló füzetünkbe. A buszállomáson váltottunk egy-egy helyi jegyet majd felszálltunk a 2A jelzésű autóbuszra. A buszon egy automatikus jegykezelő működött, ami hosszában levágott egy pár milliméter vékony kis csíkot a jegyből, amit nemes egyszerűséggel a padlóra szemetelt. Na, de ahány város annyi szokás.

Negyed órával később már az uszodai megállótól indultunk tovább a Parkerdő bejárata felé. Egy igazi szocialista emlékmű mellett mentünk felfelé. Visszanézve szép kilátásunk volt a városra. Egy óra után nem sokkal elértük az igazán szemrevaló Parkerdőt. Az oladi kilátó felé mentünk tovább. Egy kemény zápor kapott el minket, hol ott erről szó sem volt az előrejelzés szerint. De mint később kiderült ez még csak a kezdet volt aznapra. Az erdőből kiérve ismét a városba kanyarodtunk. A házak között a jelzés követése kissé nehézkessé vált, így sikerült elbénáznunk a kilátó felé menő utat, és egy kis rövidítéssel kifelé haladtunk a városból Bozsok felé.

Az idő repült a távolság nem sokat csökkent - ez volt az érzésünk, mikor fél 3 felé elhagytuk Szombathelyt. A Bozsok felé menő útvonal elég elhagyatottnak tűnt, így kezdtem reménykedni, hogy talán látunk egy két vadat is. A reménykedésem meghallgatásra talált, hamarabb mint az akkor gondoltam, ugyanis pár perc múltán egy egész szarvascsorda vágtatott el előttünk a csapás végén lévő szántón. Persze a fényképező nem volt kéznél oly hirtelen. Gyorsan kiszaladtam a szántóra, hátha utánuk tudok lőni egy fotót, de persze nem így lett. A szántón a jelet keresve jöttünk rá, hogy a szarvasok lecsaltak minket a jelölt útról, de a szántó szélén tovább lehetett menni, így ott indultunk tovább. Pár perccel később egy őzike pár keresgélt táplálékot a szántó szélén épp előttünk. A fényképező persze ismét a táskában. Bosszankodtam miatta rendesen, majd megpróbáltam halkan elővenni, de a tépőzár kifogott rajtam. Meghallottak és persze rögtön kereket oldtak.
Ezután hiába közelítettünk minden tisztás és szántó felé halkan és lassan, nyoma sem volt sehol semmi vadnak. Ráadásként az eső ismét esni kezdett.

Egy keskenyebb ösvényen haladva ZSaD nyakát elkapta egy tüskés bokor, aminek hatására elküldött valakit (lehet engem a túra miatt) melegebb éghajlatra. Ez olyan hangosra sikeredett, hogy még egy közel méteres magasságú vadkan is megrémült. Kb. 30-40 méterrel előttünk az ösvényünket keresztezve csörtetett tova. A kitartó sűrű szemű eső eléggé kedvünket szegte. Hiába láttunk ismét két őzet elszaladni előttünk a fák között, nem lett jobb kedvünk. Kb. 3 km-rel Bozsok előtt elállt az eső. Egy órán keresztül mentünk az erős esőben és nagy sárban. Rendkívül megterhelő volt. Még egy őz riadt meg a távolban közeledtünk láttán. Hogy Bozsok határában a lemenő nap fénye vagy a bozsoki templomtorony látványa hozta-e vissza az életkedvünket azt nem tudom, de a lényeg, hogy ismét vidámak lettünk.

Fél hat felé elfoglaltuk a szállásunkat, itt pecsételtünk is, majd elindultunk vacsorát nézni. A Kerekes üzletházban lett volna ugyan melegszendvics, de szerencsénkre inkább tovább irányítottak minket az Imperial Pub-ba, ami igazából egy remek kis étterem. Elfogyasztottuk a jól megérdemelt vacsorát, majd visszatértünk Bozsoki pihenő névre hallgató szállásunkra.

Szombat reggel már fél 8-kor elhagytuk a szállásunkat, és lesétáltunk a Kerekes üzletházba venni valami útravalót. Nagyon szép napos, de egy kicsit hűvös reggel volt. A hideg ellenére sem maradt rajtunk sokáig a kabátunk, mivel elég meredeken indult az utunk felfelé. Párszor még visszanéztünk a ködbe burkolózott Bozsokra, miközben méterről méterre haladtunk előre. Az előző napi eső itt is a kelleténél több sarat hagyott maga után. Erdőmunkások és munkagépek mellett kerülgettük az egyre inkább felpuhuló talajt. Szerencsére mire a nap túlzottan felmelegítette volna az olvadozó sarat, mi már a sáros vidék felett jártunk.

Az időnk szerencsére továbbra is remek maradt, így semmi sem akadályozta meg, hogy élvezhessük a kőszegi hegység gyönyörű erdejét. A korábbi napok csapadéka miatt az utunk során érintett patak bő vízzel tört utat magának a hegyoldalban.

A csúcshoz közeledve ritkulni kezdett az erdő, és ismét megpillantottunk a távolban 2 őzet, akik persze már rég észrevettek minket. Kb. 5 percre rá egy kanyar után egy újabb példány keresztezte az utunk, majd a csúcshoz közeledve kb. 4 őz futott keresztbe a sűrűn sorakozó fák között. És végre megvolt az első sikerélmény, sikerült egy távoli bemozdult homályos pacát lőnöm az egyik őzikéről.

A sok izgalom, hogy itt egy őz, ott meg kettő, annyira lekötött, hogy nem is volt megterhelő a csúcs meghódítása. Írott-kőre felérve azért tartottunk vagy 40 perc pihenőt, hiszen volt bőven időnk Kőszegig eljutni, mert akkor még 11 sem volt. Hiába volt enyhe az időjárás az elmúlt hetekben, itt bizony még megmaradt egy kevés hó. A kilátóban és környékén osztrák és magyar turistákkal találkoztunk. Szerencsétlenségemre a kilátóból lefelé jövet megcsúszott a lábam, és a jobb térdemet beütöttem a vaskorlátba. Na innentől kezdve sajgott majd két hétig. Mindamellett a kilátás pazar volt. A Schneeberg is tisztán látszódott.

Elkezdtünk ereszkedni Kőszeg felé. A talaj kissé kövessé vált, amit most nagyon nem szeretett a térdem, de gravitáció jó tempóban húzott le minket a hegyről. A Stájer házak mellett elhaladva egy mókus kíváncsiskodott előttünk az út szélén. Az Óház kilátóba is felmentem és örömmel láttam meg az aznapi célunkat Kőszeget. A Hétforrásnál is szusszantunk egy rövidet, mert már kezdett kijönni rajtunk a fáradtság.

Kőszeget a Kálvária templom irányából közelítettük meg. Fél 4-re már a Kóbor Macska fogadóban voltunk. Rendbe szedtük magunkat majd benéztünk a Kék Huszár Vendéglőbe pecsételni, na meg persze jól belakni. Jártunk még egyet a belvárosban, majd visszatértünk pihenni a szállásra.

Reggel fél nyolc előtt pár perccel kiléptünk a fogadó ajtaján, majd beugrottunk a pékségbe útravalóért. Előző nap véletlenül csak egyet pecsételtünk a kéktúra füzetbe, ezért a pékségben kértem céges bélyegzőt. Rövid értetlenkedés után megkaptuk a pecsétet a füzetünkbe. Nyolc órakor elhagytuk Kőszeget és nekivágtunk a 35 kilométeres etapnak. Két-három kilométerrel később sikerült az ivótasakom szívókáját átharapni, ami miatt kb. fél liter vizem elfolyt a földre. Sebaj, legalább könnyebb lett a táska, gondoltam.

Már az előző nap láttuk a térképen, hogy az utunk során több alkalommal is 2-3 kilométeres monoton szakasz vár ránk. Nem volt ez könnyű szakasz egy cseppet sem. Nem voltak nagy szintkülönbségek, de a táv hossza, a monotonitás, az hogy még holnap is gyalogolni kell, nagyon kivette az erőnket, főleg lelkileg. Éppen ezért az út elejét kicsit megnyomtuk, hogy amikor már fizikálisan is elkészülünk, akkor lazábbra vehessük a tempót.

Tömörd határában 3 őzet zavartunk meg az ivásban, el is iszkoltak gyorsan. Háromnegyed 11-kor értünk Tömördre, ahol tartottunk egy közel fél órás pihenőt a templom melletti padon. Kincsédpuszta érintésével ismét egy 3 kilométeres egyenes szakaszt kellett legyűrnünk a szántóföldek mentén. Az unalmas szakasz után egy mesebelien szép hóvirágmező mellett haladtunk el, majd át egy kis hídon, tovább a patak partján. Egyszóval gyönyörű volt. Egy órakor ismét tartottunk egy fél órás pihenőt az Ablánci csárda előtt. Azért csak előtte, mert már pár éve bezárt. Már csak 10 kilométer volt ekkor hátra, de a lábaink kezdték feladni. ZSaDnak a talpán kezdett kialakulni egy vízhólyag réteg, nekem a sarkam kezdte levedleni a bőrt.

Ismét érdekesebbé vált a táj, sok helyen fenyőerdő mellett haladtunk. Szeleste határában egy szántóra értünk ki, ahol hiába ellenőriztem a szántóföldet, nem láttam meg a rajta csemegéző őzet, amíg észre nem vett minket és futni nem kezdett. Már kezdtem hozzászokni, hogy mindig a vad lesz a gyorsabb. Délután 4 órára értünk a pecsétet is rejtő Máté kocsmába. Nagyon jól esett ott megpihenni bő félórára. Az arborétumon keresztül mentünk az Anna vendégházba. Gyorsan rendbe szedtük magunkat, majd elfogyasztottuk a nagyon ízletes és kiadós 3 fogásos vacsorát. Ezúton is köszönet érte még egyszer, életet mentett. Este még tévéztünk pár órát majd nyugovóra tértünk.

A lelki holtpontokon már túl voltunk ugyan, de a lábfejeink már nem kívántak újabb kirándulást. De tudtuk, hogy a következő végállomásunk már a vasútállomás lesz. Reggel 7 előtt nem sokkal elindultunk. Kicsit kiábrándító volt, hogy miután a falut elhagytuk az M86-os autóutat kellett egy felüljárón kereszteznünk.

Mindez két körforgalommal megtűzdelve. Hétfő volt aznap, így a forgalom is elég erős volt reggel. Miután túljutottunk az illúzióromboló aszfaltos szakaszon a vasútállomás mellett egy szántóföld szélén haladtunk tovább. Az éjszaka volt egy kis eső, emiatt a talajban jól láthatókká váltak a páros ujjú patások nyomai.

Kecsegtetően sok lábnyomot láttunk. A fényképezőt is előkészítettem, mikor egy nádasból felröppenő vadkacsa pár rémisztette meg ZSaDot. Na, ebben a pillanatban elijesztettük ismét a vadakat gondoltam. Szerencsére tévedtem, a következő percben 3 őzike téblábolt előttünk 200 méterrel az út közepén. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy a fényviszonyok nem voltak túl jók, és a fényképezőt 300mm-es fókusztávolsággal kézben megtartani nem az erősségem. Azért fel lehet ismerni, hogy őzikéket látunk a képen. A távolságból kb 40 métert sikerült lopnunk mielőtt észrevettek volna minket. Örültem mint majom a farkának. Végre sikerült lefotóznom ismét egy vadat. Ekkor még nem sejtettem, hogy 10 perccel később már egy szarvascsordát fogok fényképezni futás közben.

Öt szarvas keresztezte az utunkat gyors egymásutánban kétszer is. Újabb 10 perccel később úgy 150 méterre egy csapás végén megláttam 2 szarvast legelészni. Vagyis akkor még csak egynek látszódott, annak az egynek is csak a tompora lógott ki a fenyők törzse mellett. Kb. 60 méternyire sikerült megközelítenem, de az istenért sem volt hajlandó megmutatni az agancsos felét. Fél kilenc felé ismét két szarvas keresztezte az utunkat. Kb. 50 méterre előttünk szökelltek át balról jobbra. Egy szó, mint száz, Szeleste és Bögöt között elég jó a vadállomány.

9 órára már Bögötön voltunk, ahol a Coopban tudtunk pecsételni. Rövid pihenő után folytattunk utunkat Sárvár felé. Bögötöt elhagyva kicsit szemerkélt az eső de nem volt vészes, viszont a korábbi esőzések miatt akkor volt a sár, hogy egy helyen inkább maradtunk az aszfaltúton, mert csak az tűnt járhatónak.

Fél 11 felé a csényei buszmegállóban pihentünk egy kicsit. Csényét elhagyva már megláttuk Sárvár házait, ami nagyon jó érzésekkel töltött el minket. Ránéztünk az óránkra, és tudatosult bennünk, hogy ha nem kényelmesedünk el a végén, akkor a 14:27-es vonat helyett elérhetjük a 2 órával korábbit is. A csényeújmajori kápolnánál csak pecsételni álltunk meg.

Ezután már csak a gáton kellett végigmennünk, és máris elértük Sárvárt. A város szélén gyorsan átöltöztünk a kevésbé sáros szerelésünkbe, majd fél órával később, délre a vasútállomásra értünk. Megvettük a jegyeket, megkaptuk a pecséteket, és valami útravaló után néztünk volna, de ez teljesen esélytelen volt. Resti nincs, és a helyiek szerint nincs a környéken kisbolt, hogy 15 perc alatt vissza is érjünk.
Összességében egy nagyon tartalmas, jó kirándulás kerekedet ki ebből a négy napból, de most pár hétig biztos nem indulunk neki egy újabb szakasznak.

Távolság: 92,9 km

Szintkülönbség: +1 338 m, -1 406 m

Menetidő: kb. 23:46

Útiköltség: 8 110 Ft
Szállásköltség: 12 000 Ft