Aggtelek

24. túra: OKT 24. szakasz (Putnok -> Bódvaszilas)

Ismét nagyobb létszámmal indultunk útnak, talán a karsztos vidék különlegességének volt ez köszönhető. Timi, Ildi, Sanya, ZSaD és jómagam. A vonatunk 8:30-kor indult a Keletiből. Miskolci átszállással fél 12 felé érkeztünk meg Putnokra. Az első napra csak egy rövid szakaszt terveztünk, így a Havanna étteremben kezdtük meg a kirándulást. Egy kiadós ebéd után nekivágtunk a Kelemérig tartó szakasznak. Az eső kicsit szemerkélt, de nem volt vészes.

Putnokot elhagyva hosszan kellett aszfaltúton menni, majd egy halastó után irányt vettünk az erdő belseje felé.

A talaj kissé sáros volt, de messze nem annyira, mint a legutóbbi túrán. Mivel a levegő hőmérséklete közel 10 fok körül alakult, és szél sem volt így már az első emelkedőnél kellően kimelegedtünk. Igazából ez volt az egyetlen komolyabb erőpróba aznapra. Végül, csak felküzdöttük magunkat teli hassal a csúcsra.

Innen már lefele vitt az utunk a Mohos tavakhoz, majd nem sokkal később kijutottunk egy aszfaltútra, ami már Kelemérre vezetett be minket. A Tompa Mihály Emlékháznál felhívtuk a szállásadót, hogy merre is van a vendégház, mert nem szívesen mentünk volna rossz irányba a fő utcán. 10 percre rá érkeztünk meg a Mohos vendégfogadóhoz. Tisztálkodtunk, vacsoráztunk, csocsóztunk egy jót és bár tudnám mitől, de hamar elálmosodtunk, ezért el is tettük magunkat másnapra.

A második nap már egy hosszabb etap várt ránk. Nagyjából sikerült is időben elindulni, 8:30 felé már a boltnál kávéztunk. Végül 9 óra felé hagytuk el Kelemért. Kissé hűvös volt a reggel, de az ég már barátságosabb arcát mutatta felénk. Bő fél óra elteltével elértük Gömörszőlőst. Egy keskeny kis autóúton vezetett addig az utunk. A boltba itt is benéztünk, mert Keleméren nem volt már péktermék. Nem kis meglepetésünkre a szállásadó hölgy volt a boltban a kiszolgáló. A bolt előtt reggeliztünk, azután folytattuk a kirándulást Aggtelek felé.

Kissé szokatlan, de annál praktikusabb kék jelzésekkel találkoztunk. Fél literes sörös dobozok voltak lemázolva kék-fehérre és ezek voltak felakasztva egy cölöpre, vagy fára. Zádorfalva felé az út nagy része nyílt terepen vezetett. Messzire lehetett ellátni a dimbes-dombos vidéken. Tőlünk balra egy őzike keresgélt táplálék után az egyik domb oldalában.

Nemsokkal később hívott a jósvafői szállásgazda, hogy sajnos nem tud ma személyesen találkozni velünk, de nyugodtan menjünk be, mások lesznek ott, akik be tudnak engedni minket. Nem először volt már így, hogy csak távozáskor találkozunk a szállásadóval. A dombokról lefelé ereszkedve a terep egyre sárosabbá vált. Itt bizony néhol kerülőutakat kellett néznünk, hogy tovább tudjunk haladni. Egy rövidebb erdős szakasz után ismét egy rétre értünk, majd egy-két dombbal később már láttuk a zádorfalvi templom tornyát.

Utunk a kocsmába vitt, lévén ott kellett pecsételnünk, meg igen csak szívesen ültünk le melegedni egy fél órára. Az ivóban a helyiek a délután meccsre hangolódtak, mi meg csendesen kifújtunk magunkat az egyik asztalnál. Dél felé indultunk tovább a Ragály felé vezető autóúton. Egy kilométerrel távolabb az út jobbra ment, mi meg balra fel a dombra. Itt megint felszedtünk 1-1 kg sarat a cipőtalpunkra. Konstatáltuk, hogy itt még nem elég karsztos a terület. Amikor elértük az erdőt, a sár is megszűnt az avarnak köszönhetően. Kis pihenőt tartottunk és közben megtisztítottuk cipőinket a felesleges súlytól. Innen már igazi erdős szakasz jött. 

Aggtelekig végig fák között vitt az utunk. Aggtelekhez közeledve egészen a határ szélét is érintettük. Át is léptünk egy percre Szlovákiába. Csak röviden pihentünk a határkő mellett mert ismét szemerkélni kezdett az eső. Hamar kiértünk az Aggtelekre vezető főútra, amin jó 2 km-t kellett haladnunk a buszmegállóig. Itt kissé megzavart minket, hogy autóbusz várótermet írt az online menetrend, ezért teljesen feleslegesen felgyalogoltunk a távolabbi buszmegállóhoz, ahol aztán csak egy hideg szélfútta megálló volt. Hamar visszasiettünk az elágazáshoz, ahol fél 5 felé beültünk a Martini presszóba. A buszmegálló a presszóval szemben volt, így majdnem az utolsó pillanatig a melegedőben voltunk. 

A busszal gyorsan átértünk Jósvafőre, ahol a megállóval szemközti Garan vendégházba igyekeztünk bejutni. Egy kopogtatás után nyitottam az ajtót, de 2 szépen megtermett német juhász sietett felém bentről, mire én habozás nélkül csuktam vissza a bejárati ajtót. Kisvártatva a lakótársak beterelték a kutyákat a szobájukba, így mi is hozzájutottunk a szobánkhoz ép bőrrel.
Gondoltuk de jó lenne vacsorázni egyet a Malom étteremben. Nem is tettünk másképp, felkerestük Jósvafő egyetlen nyitva tartó vendéglőjét, és bementünk. Egy pincér hátrakísért minket egy hátsó terembe, ahol mások is voltak már. Látszólag a sok vendég ellenére volt még hely bőven. Le is ültünk, majd mikor az étlapot vártuk volna egy cseppet sem kedves hölgy kitessékelt minket, hogy mi ma itt nem eszünk, mert a konyha nem kapacitása nem bírja el ezt az 5 embert még. Mondanom sem kell, hogy nem kicsit húzott fel a dolog minket, de minden problémázás nélkül elhagytuk az éttermet. Szerencsénkre Ildi nem adta fel ilyen könnyen, és a bejáratnál egy kedvesebb hölggyel lebizniszelte, hogy elvitelre kaphassunk egy kétszemélyes tálat. A szomszédunkban lévő kocsmában tudtuk ezt elfogyasztani. Legalább éhen nem maradtunk. De egy biztos, a jósvafői Malom étterembe még egyszer be nem teszem a lábam.

Harmadnap a barlangtúrák napja volt. Sajnos nem jött össze a hosszú túra, így két kisebb túrán vettünk részt. Korán keltünk, reggel 9-kor már a vöröstói barlangbejáratnál voltunk. A túra csak 10-kor indult, addig sétáltunk egyet a Vörös tóhoz. 10 órakor egy szép nagy csoporttal együtt leereszkedtünk a hegy mélyébe. Kb. másfél órát gyönyörködhettünk a barlang szépségeiben azután feljöttünk a felszínre a jósvafői kijáratnál. A jegypénztárnál megejtettük a pecsételést az igazolófüzetbe.

Aggtelekre a kék jelzés mentén nyargaltunk át, de az 1 órási beengedésről pár perccel lecsúsztunk. Szerencsénkre a nagy érdeklődésre tekintettel nem csak 3-kor indult a következő látogatás, hanem közbeiktattak egy túrát 2-től is. Így volt egy szűk óránk pihenni egyet a bejárat melletti étterembe.

A Baradla-barlang aggteleki részét is megnéztük végül, de a vöröstói szakasz nekem sokkal jobban tetszett. Zárásként még ettünk egyet az étteremben, majd elsétáltunk Aggtelekre, mert még sok idő volt a buszig. Egy kiskocsmában vártuk meg a busz érkezését. Az éjszakát ismét a Garan vendégházban töltöttük el.

Negyedik nap a kakassal együtt keltünk. Ildi, Timi és Sanya a 6:10-es busszal hazaindult, míg mi ZSaDdal gyalogszerrel indultunk Bódvaszilasra. Csendes ködös reggel volt. A szél nem fújt, így nem volt gond a talajmenti faggyal sem.

Jósvafőt elhagyva egyszer csak hirtelen jobbra fordultunk és felkapaszkodtunk egy hatalmas rétre. Gyönyőrű szép volt ahogy a vékony ködréteg megült a dombok közt. Itt a gps nagy hasznunkra volt, hogy megleljük a pontos irányt. Egy békésen legelésző ménes állta utunkat, de egymást nem zavarva elsétáltunk a lovak között.

Szelcepuszta előtt nemsokkal 2 szarvas legelészett a réten. Sajnos nagyon hamar kiszúrtak, így csak messziről tudtam lefényképezni őket.

A puszta után leereszkedtünk egy völgybe, ahol egy patak kísérte az utunkat egy darabon. Két kisebb emelkedőt megmászva jutottunk el a derenki romközségbe. Itt tartottunk egy nagyobb pihenőt, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk elérni a 11:30-as vonatot a tervezett 13:30-as helyett. Éreztük, hogy nem lehetetlen, ezért érdemes lenne megpróbálni. Az idő melegedni kezdett, és egy kemény emelkedőt kellett még letudnunk. 

A tempónkat megnöveltük, amennyire csak tudtuk, hogy legyen egy kis tartalékidőnk, ha az emelkedő kifogna rajtunk. A nagy hajtás sokat kivett belőlünk, így épp az emelkedőre nem maradt elég szufla. Pulcsira vetkőztünk az emelkedő felénél, és egyből jobban tudtunk haladni. A Szabó-pallag erdészházhoz később érkeztünk, mint ahogy szerettünk volna, de nem adtuk fel. Itt már a fényképezőt is eltettem, hogy eszembe se jusson fényképezéssel bíbelődni, és kocogva indultunk neki az utolsó bő 5 km-nek. 

Kb. fél óra alatt leereszkedtünk a faluba, és ekkor már tudtuk, hogy ha nem falnak fel minket a soron, akkor el fogjuk érni a vonatot. Így is lett, kb. 10 perccel a vonat érkezése előtt értünk ki az állomásra. Így a vártnál jóval korábban délután 4 óra előtt pár perccel érkeztünk vissza Budapestre.

Távolság: 62,5 km

Szintkülönbség: +1 678 m, -1 535 m

Menetidő: kb. 18:15

Útiköltség: 9090 Ft

Szállásköltség: 8 000 Ft

Borsodi, a túra sáros oldala

23. túra: OKT 25. szakasz (Bódvaszilas -> Boldogkőváralja)

Szombat reggel a 6:30-as IC-re váltottunk jegyet ZSaDdal. Meglepő módon helyjegy már csak az első osztályra jutott. Két órával később már Miskolcon voltunk, ahol a Tornanádaska irányba közlekedő kis piroskával folytattuk utunkat. Bódvaszilast fél 11-re értük el. Az idő nagyon borús volt, de szerencsére nem esett az eső. A szilasi állomáson a forgalmista leengedte a sorompót, majd ránk pillantott és adta is a pecsétet. A Rákóczi-Barlang bő 4 km-re volt, de csak délre kellett odaérnünk, ezért kényelmes tempóban indultunk el.

Bódvarákó határáig aszfaltúton kellett menni, de szerencsére csekély volt a forgalom. A barlangnál egy ideig úgy tűnt, csak ketten leszünk a déli csoportban, de az indulás előtt pár perccel befutott egy 4 fős társaság 3 kóbor kutyus kíséretében. 12:15-kor indultunk befelé a barlangba. egy ideig egy bányajáratban hatoltunk a hegy gyomra felé, majd egyszer csak kitárult előttünk egy kisebb meseország. Csúszós vaslépcsőkőn lehet a barlangot bejárni. Nem mondom, hogy ez a legszebb barlang, mert nehéz őket összehasonlítani, de azt bizton állíthatom, hogy itt ért a legintenzívebb élmény.

A 4 fős társaság nagyon ráérős volt, így sikerült 20 perces hátrányba kerülnünk a tervzetthez képest, ami már amúgy is elég kemény tempót irányzott elő aznapra. Még kb. 22 km volt hátra, és már fél 2 felé járt az idő. Roham léptekkel szeltük a métereket. Bódvarákón szinte menet közben pecsételtünk. Fel a hegyre, le a hegyről. Tornabarakony felé megkezdődött a 3 napos küzdelem a sáros talajjal. Tornabarakonyon tartottunk egy kisebb pihenőt mondván, hogy már csak kb. 14 km lehet hátra, amit csak egy pecsételéssel fogunk megszakítani. A buszfordulóban váltottunk pár szót a buszvezetővel, aki az egyetlen Tornabarakonyt érintő helyközi vonalat viszi.

Fél 4 után indultunk tovább Rakaceszend felé. Az emelkedőn nagyon fárasztó volt a sárral küzdeni, és ekkor még nem is sejtettük, hogy ennél csak rosszabb lesz. Felértünk a nyeregre, ahol teljes szélcsend honolt. Az égbolton épp egy tuba kezdett kialakulni. Még sosem láttam ehhez hasonlót. Nagyon érdekes volt. Rakacaszendre levezető ösvényt nem láttuk egyértelműen, de a gps irányba állított minket. A faluban viszonylag nagy volt a mozgás, aminek nem örültünk, de semmi gond nem volt végül. Szépen csendben mentünk végig a főutcán a pecsételő helyig. Épp szerettem volna becsöngetni, mikor egy udvari kis épületből előjött a tulajdonos. Kérésünkre rögtön hozta a pecsétet és a tintapárnát is. A pecsét őrzője viccesen megkérdezte, hogy sár van-e. Kb. derékig csaptuk fel magunkra a sarat :). Majd hozzátette, hogy Irota felé még száraz időben is sáros a talaj. Két perc nem telt bele már mentünk is tovább Irota felé.

Naplementéig már csak bő másfél óránk volt. Még nagyobb tempóra kapcsoltunk, már amennyire a sár engedte. A faluból kifele menet, barátságtalan kutyák ugatottak utánunk valamit, de szerencsére nem közeledtek. Egy ideig még elviselhető volt a terep, de kb. az utolsó 6-8 km teljesen fel volt ázva.

A sár iszonyat mennyiségű erőt vett ki belőlünk. A cél előtt 2 km-el ZSaD dobott egy hátast a csúszós lejtőn. Szerencsére nem sérült meg. Mire lement a nap, épp kiértünk az erdőből. De még mindig hátra volt bő 1 km a mély sárban. A szállásunkat fél 7 után értük el pár perccel. Túl az Óperencián vendégházban szálltunk meg. Hatalmas adag vacsora várt ránk a szálláson. Sajnos olyannyira elfáradtunk, hogy csak keveset tudunk enni az ételből. A vaskályha lobogó tüze mellett hamar elaludtunk.

Másnap fél 9 felé indultunk útnak meglepően frissen. Az előző napi fáradságnak már nem sok nyoma volt bennünk. Felsővadász felé félúton 6 kis vadmalac futott szerte széjjel, mikor megzavartuk őket a makkok összeszedegetésében a csapáson, amerre az utunk vitt. Szerencsére az anyjuk nem kívánt megismerni minket, pedig gyanítom, ott volt a közelben. A tereppel Felsővadászig nem volt semmi gond, leszámítva, hogy a faluba bevezető turistaút hasonlóan láthatatlan volt, mint Rakacaszend előtt. Sréhen leereszkedtünk a réten a faluba. A boltban tudtunk pecsételni. Tartottunk egy kisebb pihenőt is, így csak 11 után indultunk tovább. A helyiekkel nem volt semmi gond, csak a tizenévesek próbáltak bekóstolni minket egy beszólással, de mi ezt ignoráltuk, mintha nem is hallottuk volna.

Ismét felfelé vezetett az utunk. Na itt, gps ide vagy oda, sikerült vagy 600 méteres kerülőt tennünk egy szántóföld széle mentén. Elnéztük az utat, majd visszafelé nem akartunk menni, átvágni meg nem akartunk az áthatolhatatlannak tűnő bozóton, így a térképre hagyatkozva előrefelé menekültünk az elhibázott úttalan utunkról.

Kicsit morgolódva de csak felértünk a dombtetőre. És ekkor megláttuk azt, amit sosem szerettünk volna. Egy 3 méter széles út 20 cm mély sárral, erős növényzettel szegélyezve, kitérésre esélyt sem adva. Hála égnek kb. 150 méter hosszú volt csak ez az átkozott szakasz.

Nyéstán és Abaújszolnokon is megpihentünk 10-10 percre. Abaújszolnoknak csak a szélét érintettük, de nem is szerettünk volna behatóbban megismerkedni a helyiekkel. Az idő egyre jobb lett, a nap is kisütött hosszabb-rövidebb időre. Jó lett volna, ha valahol be tudtunk volna ülni egy pohárkára, de vagy zárva volt minden, vagy csak a település szélét érintettük.

Baktakék felé ismét megmásztunk egy dombot, aminek a gerincén először egy fácán rohant át előttünk, majd egy őz szaladt tova a napraforgóföldön. Később még egy vad surrant át az előttünk lévő úton, de nagyon messze volt, így nem tudtam beazonosítani, hogy vajon milyen állat lehetett.
Baktakéken fél 3 felé pecsételtünk és megpihentünk fél órára.

Fancsal felé ismét felfelé indultunk. Egy rövidebb szakaszon aszfaltúton kényszerültünk haladni. Délután 4 körül beértünk Fancsalra. Már csak kevés volt hátra, így itt is pihentünk bő fél órát. Végre volt stabilan elérhető mobilhálózat is.

Felkerekedtünk az utolsó, levezető szakaszra. Abaújdevecser határában átöltöztünk, hogy nehogy páros lábbal rúgjanak ki minket a Holdfény panzióból. A panzió kb. 800 méteres kitérőt jelentett a kékről, de ez igazán nem volt sok a kényelmes szállásért cserébe. Vacsora után még az X-faktorba is belenéztünk.

Hétfő reggel viszonylag korán indultunk, mert nem akartunk rohanni, és vár megnézésére is hagyni kellett kellő időt. Az utunk első állomása az encsi spar volt. Vettünk magunknak némi friss pékárút és üdítőt.  Encsen nagy volt a nyüzsgés, mindenki épp indult a melóba. A posta előtt kisebb sor volt, várták a nyitást. Majd minden sarkon valami eu-s projekt óriás plakátja feszített. Mi meg hosszasan gyalogoltunk a járdán Gibárt felé.

Egészen a vízerőműig aszfalton kellett mennünk. Az erőműnél becsöngettünk, és fél perc múlva már kezünkben is volt a pecsét. Átkeltünk a Hernád felett a gibárti hídon, majd felmentünk a szerpentinen. Olyan élesek és szűkek a kanyarok, hogy lámpa irányítja a forgalmat, hogy egyszerre csak egy irányból menjen a forgalom.

A folyó hosszan kísérte az utunkat, egészen Hernádcécéig. Itt jobbra fordulva már csak egy apró domb választott el minket Boldogkőváralja vasúti megállóhelytől. Az állomáson véget ért a föld út, így ismét rendbe szedtük magunkat. Innen még felmentünk a várba.

Nagyon megérte megnézni a várat. Nem csak a panoráma fenomenális, hanem az épületben van egy gyönyörű ólomkatonás terepasztalokkal teli terem is. Úgy terveztük, hogy ott fogunk ebédelni a várétteremben, de pechünkre nem nyitottak ki még 1 órás csúszással sem a kiírthoz képest. Így bíztunk benne, hogy majd a faluban találunk valamit nyitva, de a kisbolton kívül minden zárva volt. Kb. 1 órát vártunk a buszra, ami visszavitt minket Encsre, ahonnan vonattal jutottunk vissza a fővárosba miskolci átszállással.

Távolság: 62,7 km

Szintkülönbség: +1 190 m, -1 192 m

Menetidő: kb. 17:35

Útiköltség: 10 815 Ft
Szállásköltség: 7 500 Ft