Aggtelek

24. túra: OKT 24. szakasz (Putnok -> Bódvaszilas)

Ismét nagyobb létszámmal indultunk útnak, talán a karsztos vidék különlegességének volt ez köszönhető. Timi, Ildi, Sanya, ZSaD és jómagam. A vonatunk 8:30-kor indult a Keletiből. Miskolci átszállással fél 12 felé érkeztünk meg Putnokra. Az első napra csak egy rövid szakaszt terveztünk, így a Havanna étteremben kezdtük meg a kirándulást. Egy kiadós ebéd után nekivágtunk a Kelemérig tartó szakasznak. Az eső kicsit szemerkélt, de nem volt vészes.

Putnokot elhagyva hosszan kellett aszfaltúton menni, majd egy halastó után irányt vettünk az erdő belseje felé.

A talaj kissé sáros volt, de messze nem annyira, mint a legutóbbi túrán. Mivel a levegő hőmérséklete közel 10 fok körül alakult, és szél sem volt így már az első emelkedőnél kellően kimelegedtünk. Igazából ez volt az egyetlen komolyabb erőpróba aznapra. Végül, csak felküzdöttük magunkat teli hassal a csúcsra.

Innen már lefele vitt az utunk a Mohos tavakhoz, majd nem sokkal később kijutottunk egy aszfaltútra, ami már Kelemérre vezetett be minket. A Tompa Mihály Emlékháznál felhívtuk a szállásadót, hogy merre is van a vendégház, mert nem szívesen mentünk volna rossz irányba a fő utcán. 10 percre rá érkeztünk meg a Mohos vendégfogadóhoz. Tisztálkodtunk, vacsoráztunk, csocsóztunk egy jót és bár tudnám mitől, de hamar elálmosodtunk, ezért el is tettük magunkat másnapra.

A második nap már egy hosszabb etap várt ránk. Nagyjából sikerült is időben elindulni, 8:30 felé már a boltnál kávéztunk. Végül 9 óra felé hagytuk el Kelemért. Kissé hűvös volt a reggel, de az ég már barátságosabb arcát mutatta felénk. Bő fél óra elteltével elértük Gömörszőlőst. Egy keskeny kis autóúton vezetett addig az utunk. A boltba itt is benéztünk, mert Keleméren nem volt már péktermék. Nem kis meglepetésünkre a szállásadó hölgy volt a boltban a kiszolgáló. A bolt előtt reggeliztünk, azután folytattuk a kirándulást Aggtelek felé.

Kissé szokatlan, de annál praktikusabb kék jelzésekkel találkoztunk. Fél literes sörös dobozok voltak lemázolva kék-fehérre és ezek voltak felakasztva egy cölöpre, vagy fára. Zádorfalva felé az út nagy része nyílt terepen vezetett. Messzire lehetett ellátni a dimbes-dombos vidéken. Tőlünk balra egy őzike keresgélt táplálék után az egyik domb oldalában.

Nemsokkal később hívott a jósvafői szállásgazda, hogy sajnos nem tud ma személyesen találkozni velünk, de nyugodtan menjünk be, mások lesznek ott, akik be tudnak engedni minket. Nem először volt már így, hogy csak távozáskor találkozunk a szállásadóval. A dombokról lefelé ereszkedve a terep egyre sárosabbá vált. Itt bizony néhol kerülőutakat kellett néznünk, hogy tovább tudjunk haladni. Egy rövidebb erdős szakasz után ismét egy rétre értünk, majd egy-két dombbal később már láttuk a zádorfalvi templom tornyát.

Utunk a kocsmába vitt, lévén ott kellett pecsételnünk, meg igen csak szívesen ültünk le melegedni egy fél órára. Az ivóban a helyiek a délután meccsre hangolódtak, mi meg csendesen kifújtunk magunkat az egyik asztalnál. Dél felé indultunk tovább a Ragály felé vezető autóúton. Egy kilométerrel távolabb az út jobbra ment, mi meg balra fel a dombra. Itt megint felszedtünk 1-1 kg sarat a cipőtalpunkra. Konstatáltuk, hogy itt még nem elég karsztos a terület. Amikor elértük az erdőt, a sár is megszűnt az avarnak köszönhetően. Kis pihenőt tartottunk és közben megtisztítottuk cipőinket a felesleges súlytól. Innen már igazi erdős szakasz jött. 

Aggtelekig végig fák között vitt az utunk. Aggtelekhez közeledve egészen a határ szélét is érintettük. Át is léptünk egy percre Szlovákiába. Csak röviden pihentünk a határkő mellett mert ismét szemerkélni kezdett az eső. Hamar kiértünk az Aggtelekre vezető főútra, amin jó 2 km-t kellett haladnunk a buszmegállóig. Itt kissé megzavart minket, hogy autóbusz várótermet írt az online menetrend, ezért teljesen feleslegesen felgyalogoltunk a távolabbi buszmegállóhoz, ahol aztán csak egy hideg szélfútta megálló volt. Hamar visszasiettünk az elágazáshoz, ahol fél 5 felé beültünk a Martini presszóba. A buszmegálló a presszóval szemben volt, így majdnem az utolsó pillanatig a melegedőben voltunk. 

A busszal gyorsan átértünk Jósvafőre, ahol a megállóval szemközti Garan vendégházba igyekeztünk bejutni. Egy kopogtatás után nyitottam az ajtót, de 2 szépen megtermett német juhász sietett felém bentről, mire én habozás nélkül csuktam vissza a bejárati ajtót. Kisvártatva a lakótársak beterelték a kutyákat a szobájukba, így mi is hozzájutottunk a szobánkhoz ép bőrrel.
Gondoltuk de jó lenne vacsorázni egyet a Malom étteremben. Nem is tettünk másképp, felkerestük Jósvafő egyetlen nyitva tartó vendéglőjét, és bementünk. Egy pincér hátrakísért minket egy hátsó terembe, ahol mások is voltak már. Látszólag a sok vendég ellenére volt még hely bőven. Le is ültünk, majd mikor az étlapot vártuk volna egy cseppet sem kedves hölgy kitessékelt minket, hogy mi ma itt nem eszünk, mert a konyha nem kapacitása nem bírja el ezt az 5 embert még. Mondanom sem kell, hogy nem kicsit húzott fel a dolog minket, de minden problémázás nélkül elhagytuk az éttermet. Szerencsénkre Ildi nem adta fel ilyen könnyen, és a bejáratnál egy kedvesebb hölggyel lebizniszelte, hogy elvitelre kaphassunk egy kétszemélyes tálat. A szomszédunkban lévő kocsmában tudtuk ezt elfogyasztani. Legalább éhen nem maradtunk. De egy biztos, a jósvafői Malom étterembe még egyszer be nem teszem a lábam.

Harmadnap a barlangtúrák napja volt. Sajnos nem jött össze a hosszú túra, így két kisebb túrán vettünk részt. Korán keltünk, reggel 9-kor már a vöröstói barlangbejáratnál voltunk. A túra csak 10-kor indult, addig sétáltunk egyet a Vörös tóhoz. 10 órakor egy szép nagy csoporttal együtt leereszkedtünk a hegy mélyébe. Kb. másfél órát gyönyörködhettünk a barlang szépségeiben azután feljöttünk a felszínre a jósvafői kijáratnál. A jegypénztárnál megejtettük a pecsételést az igazolófüzetbe.

Aggtelekre a kék jelzés mentén nyargaltunk át, de az 1 órási beengedésről pár perccel lecsúsztunk. Szerencsénkre a nagy érdeklődésre tekintettel nem csak 3-kor indult a következő látogatás, hanem közbeiktattak egy túrát 2-től is. Így volt egy szűk óránk pihenni egyet a bejárat melletti étterembe.

A Baradla-barlang aggteleki részét is megnéztük végül, de a vöröstói szakasz nekem sokkal jobban tetszett. Zárásként még ettünk egyet az étteremben, majd elsétáltunk Aggtelekre, mert még sok idő volt a buszig. Egy kiskocsmában vártuk meg a busz érkezését. Az éjszakát ismét a Garan vendégházban töltöttük el.

Negyedik nap a kakassal együtt keltünk. Ildi, Timi és Sanya a 6:10-es busszal hazaindult, míg mi ZSaDdal gyalogszerrel indultunk Bódvaszilasra. Csendes ködös reggel volt. A szél nem fújt, így nem volt gond a talajmenti faggyal sem.

Jósvafőt elhagyva egyszer csak hirtelen jobbra fordultunk és felkapaszkodtunk egy hatalmas rétre. Gyönyőrű szép volt ahogy a vékony ködréteg megült a dombok közt. Itt a gps nagy hasznunkra volt, hogy megleljük a pontos irányt. Egy békésen legelésző ménes állta utunkat, de egymást nem zavarva elsétáltunk a lovak között.

Szelcepuszta előtt nemsokkal 2 szarvas legelészett a réten. Sajnos nagyon hamar kiszúrtak, így csak messziről tudtam lefényképezni őket.

A puszta után leereszkedtünk egy völgybe, ahol egy patak kísérte az utunkat egy darabon. Két kisebb emelkedőt megmászva jutottunk el a derenki romközségbe. Itt tartottunk egy nagyobb pihenőt, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk elérni a 11:30-as vonatot a tervezett 13:30-as helyett. Éreztük, hogy nem lehetetlen, ezért érdemes lenne megpróbálni. Az idő melegedni kezdett, és egy kemény emelkedőt kellett még letudnunk. 

A tempónkat megnöveltük, amennyire csak tudtuk, hogy legyen egy kis tartalékidőnk, ha az emelkedő kifogna rajtunk. A nagy hajtás sokat kivett belőlünk, így épp az emelkedőre nem maradt elég szufla. Pulcsira vetkőztünk az emelkedő felénél, és egyből jobban tudtunk haladni. A Szabó-pallag erdészházhoz később érkeztünk, mint ahogy szerettünk volna, de nem adtuk fel. Itt már a fényképezőt is eltettem, hogy eszembe se jusson fényképezéssel bíbelődni, és kocogva indultunk neki az utolsó bő 5 km-nek. 

Kb. fél óra alatt leereszkedtünk a faluba, és ekkor már tudtuk, hogy ha nem falnak fel minket a soron, akkor el fogjuk érni a vonatot. Így is lett, kb. 10 perccel a vonat érkezése előtt értünk ki az állomásra. Így a vártnál jóval korábban délután 4 óra előtt pár perccel érkeztünk vissza Budapestre.

Távolság: 62,5 km

Szintkülönbség: +1 678 m, -1 535 m

Menetidő: kb. 18:15

Útiköltség: 9090 Ft

Szállásköltség: 8 000 Ft